Ismét telefonon egyeztet Putyin, Macron és Scholz
Legutóbb csütörtökön telefonáltak.
Az ukrán elnök szombati beszédében az elrabolt melitopoli polgármester szabadon engedését is követelte.
Andrej Melnyicsenko luxushajóját már 2017-ben is lefoglalták, Gibraltáron, akkor egy ki nem fizetett számla miatt.
"Teljesen eliminálták", számolt be a pusztításról Vaszilkiv polgármestere.
Az épületben a jelentés szerint török állampolgárok is tartózkodtak.
Sajtóértesülések szerint a kémfőnök, tartva az orosz elnök haragjától, nem azt jelentette az ukrajnai állapotokról az invázió előtt, ami a valóság volt, hanem azt, amit Putyin hallani akart.
A Roszkoszmosz vezetője szerint az űrügynökség vállalatainak lekorlátozása törvénytelen művelet.
Vlagyimir Potanyin szerint az októberi orosz forradalomhoz hasonló időket hozna az, ha az orosz elnök lecsapna az országából kivonult nyugati cégek helyi vagyonelemeire.
Jelentős kár a beszámoló szerint nem keletkezett az épületben.
Az óriáskonvoj átcsoportosítása ugyanúgy lehet támadásra készülődés és védekező manőver is a brit védelmi minisztérium szerint.
Harminc fiatal sztárnak tartottak fejtágítót, mert nagyon sokan ezen a platformon követik az orosz invázió eseményeit.
Az újságírás alapvetően demokratikus intézmény, és nem kell kellemetlenül éreznünk magunkat, ha részrehajló egy konfliktusban, amikor az egyik fél demokratikus alapjogokat tipor el – mondta a hvg.hu-nak Steven Buckley, a Nyugat-Angliai Egyetem (UWE) politikával és közösségi médiával foglalkozó kutatója. A szakember szerint a háború arra is lehetőséget teremt, hogy a társadalom és a média is önreflexiót gyakoroljon, és megkérdezze, miért bánt máshogy a közel-keleti menekültekkel, mint most az ukrajnaiakkal.
Az amerikai hírszerzés szerint hamarosan támadást indíthat Kijev ellen a térségben veszteglő, már átcsoportosított, korábbi óriáskonvoj.
Már az orosz-ukrán háború előtt be volt tervezve, de az invázió miatt most már különös jelentőséggel bír.
Washington a Kreml szóvivőjének családjára és orosz képviselőkre is szankciókat rótt ki.
Rácz András Oroszország-szakértő szerint a harcok várhatóan elérik Kárpátalját is, de egy Magyarország elleni támadástól nem kell tartani. Kövesse velünk az orosz–ukrán háború eseményeit percről percre!
Az ukrán elnök szerint ez az országa ellen zajló orosz támadás gyengeségének a jele is.
Az emberi jogi hivatal adatai szerint csütörtökig 564 polgári személy halt meg, és 982 sebesült meg Ukrajnában.
Vlagyimir Putyin a kínai államfőtől kapott zöld jelzés alapján vágott bele az ukrajnai hadműveletekbe, hogy megpróbálja helyreállítani az egykori orosz birodalmat. Ám nagyon úgy néz ki, hogy mindketten teljesen félreértelmezték a helyzetet, ez pedig felveti a világkatasztrófa lehetőségét, hacsak el nem távolítják őket a hatalomból – írja Soros György a Project Syndicate-en.